blindfriendly
rss
rss
Véget kell vetni az erőszakos hazatelepítéseknek
A kisebbségi jogok biztosítását, a hazatért menekültek társadalmi befogadását és az emberkereskedelem elleni hatékony fellépést sürgette Göncz Kinga az Európai Parlament és a koszovói törvényhozás képviselőinek 3. interparlamentáris ülésén. A szocialista képviselő az emberi jogok koszovói helyzetéről szóló előterjesztés előadója volt a június 23-ikán véget ért kétnapos brüsszeli tanácskozáson.
 
"Fontos, hogy a az európai elvárásoknak megfelelő törvények egy része megszületett, de a megvalósítás sok területen várat magára" - mondta felszólalásában Göncz Kinga, hangsúlyozva az emberi jogok tiszteletben tartását elősegítő gazdasági és politikai környezet megteremtésének szükségességét. Az Ahtisaari-terven alapuló koszovói alkotmány ugyan széles jogokat biztosít a nemzeti kisebbségek számára, de ezek teljes körű megvalósítását többek között az ország szerbek lakta északi tartományaiban fenntartott párhuzamos hatalmi struktúrák akadályozzák.
Problémásnak nevezte hozzászólásában Göncz Kinga az elűzöttek és elmenekültek, köztük a nagyszámú roma származású család visszatelepítését és társadalmi beilleszkedését. "Az EU-tagállamoknak föl kell hagyniuk az erőszakos hazatelepítések gyakorlatával, amíg Koszovó nem képes tisztességes, emberhez méltó körülményeket biztosítani a számukra" - szögezte le. A romákat, más kisebbségi csoportokkal együtt, hátrányos megkülönböztetés sújtja az élet sok területén, nem biztosított a hozzáférésük az oktatáshoz, a lakáshoz, a munkához, az egészségügyi ellátáshoz. Göncz Kinga javasolta, hogy nyugat-balkáni szomszédjaihoz hasonlóan, csatlakozzon Koszovó is az Európai Roma Évtizedhez, amely az együttműködés, a jó példák és gyakorlatok megosztásának fóruma a részes országok között.
A szocialista képviselő határozott fellépést sürgetett a nők elleni erőszak, az emberkereskedelem fölszámolása, és a gyerekjogok tiszteletben tartásának kikényszerítése érdekében.
 
Az EP-Koszovó 3. Interparlamentáris Találkozó Záróközleményét itt olvashatja
 
2010.06.23.
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás